Torvund Alexander

Torvund Alexander


NB1-eslégiósok.hu, 2020.11.15.

 

 

Született: 2000.08.01, Baerum, Norvégia

Állampolgárság: norvég, magyar

Poszt: csatár

 

 

Baerum városában született, Norvégiában, ám egy esztendősen Magyarországra költözött szüleivel. 5 éves korában a Baráti Bőrlabda FC-ben kezdett focizni. Majd a REAC érintésével a Sándor Károly Akadémiába igazolt, ahol Schafer Andrással és Bolla Bendegúzzal játszott együtt. 2016-ban az angyalföldi Kubala Akadémiához került. S a Vasas ifistájaként letette a magyar állampolgársági esküt. Immár magyar színekben részt vett a 2017 májusi, horvátországi U-17-es Eb-n. A mieink a csoportmeccsek során döntetleneztek a skótokkal, legyőzték a gallokat és a feröerieket, így veretlenül mentek tovább. Ám a negyeddöntőben kiestünk, egy góllal kikapva a törököktől. Honosított norvég-magyar csatárunk minden meccsen játszott, sőt a feröeriek ellen gólt is jegyzett.

Torvund Alexander klubjai:
Videoton
Ullern IF
Stabaek FC
Mezőkövesd
Budaörs

Alighanem a válogatottbeli játékának köszönhetően angol csapatoknál, Sunderlandnél és a Brightonnál próbázhatott, ám végül 2017 nyarán a Videotonhoz igazolt. Itt már a felnőttekhez irányították, az NB3-as tartalékcsapathoz. S a 2017-18-as szezonban 17 meccsen 4-szer talált be. A téli szünetben ismét külföldön próbázott, a Borussia Mönchengladbachban és a Wolverhamptonban. De szerződtetése jó játéka, góljai ellenére sem realizálódott. 2018 tavaszán viszont szintet lépett karrierjében, ugyanis az NB1 utolsó fordulójában a már bajnok Vidiben bemutatkozhatott a 85. percben, a szintén debütáns Bolla Bendegúz helyett lépve pályára.

 

2018 nyarán távozott, és némi meglepetésre a norvég negyedosztályú Ullern IF-hez szerződött. Torvundot a skandináv kiscsapatban hat bajnokin rakták be, és ügyesen mozgott, már a második meccsén betalálva, a Ready ellenin. Egyébként az Ullern a 9. helyen végzett.

 

Torvund Alexander sikerei:
Magyarország, U-17-es csapat
U-17-es EB-negyeddöntős (2017)
Videoton
Magyar bajnok (2017-18)

Fél évnyi játék után Norvégián belül váltott, az élvonalbeli, a volt Vidi-edző, Henning Berg által irányított Stabaekhez szerződött. Akik amúgy nyáron is tesztelték. Ám az ugrás túl nagynak bizonyult, az első csapatnál nem jutott szóhoz. Csak a negyedosztályú tarcsiknál, ahol 3-at vert be.

 

Májusban szakított a Stabaekkel, majd az NB1-es Mezőkövesd tesztelte s szerződtette is a korosztályos válogatott csatárt.

 

 

Forrás: Wikipédia | Norvégiai statja

Kép forrása: Transfermarkt

 

 

ugrás az elejére

 

vissza a légiósokhoz